Egyes Lactobacillus törzsek sokkal nagyobb savtűréssel rendelkeznek az emésztőrendszerben.

Hatékonyabbak lehetnek élelmiszer formájában egyes probiotikumok

2013-09-10

Észak-Európában már régóta fogyasztanak olyan funkcionális élelmiszereket, amelyek jótékony egészségügyi hatással rendelkező, vagyis probiotikus baktériumokat tartalmaznak. 


 

 

 

A jótékony hatás kiváltásához azonban ezeknek a baktériumoknak túl kell élniük az emésztő traktus ellenséges környezetében. A Journal of Dairy Science februári számában megjelent kutatásban a Norvég Élettudományi Egyetem kutatói egy „modell emésztőszervrendszert” hoztak létre, amelyben értékelni tudták a baktériumtörzsek túlélési esélyét az emberi emésztőszervrendszerben. Kimutatták, hogy egyes törzsek jobban túlélnek, ha erjesztett tejtermékek formájában jutnak be a szervezetbe.

 

A kutatók Siv Skeie professzor vezetésével 5 Lactococcus baktériumtörzset, köztük négy Lc. lactis ssp. cremoris törzset vizsgáltak, amelyek az egyik hagyományos norvég tejtermékben fordulnak elő, valamint három Lactobacillus, és egy Enterococcus hirae törzset.

Azt próbálták kideríteni, hogy a baktériumok képesek-e túlélni a savas környezetet és az epesókat, ami a probiotikus baktériumok hatékonyságának bevett módszere. Ezen kívül egy olyan eljárásnak is alávetették a baktériumokat, amely az emberi emésztőszervrendszert mintázta: testhőmérsékleten emberi emésztő- és nyombélnedvekben inkubálták a baktériumokat. A törzseket tiszta formában és erjesztett tejtermék formájában is tesztelték.

 

A kísérlet azt mutatta, hogy a Lactobacillus törzsek sokkal magasabb savtűréssel rendelkeztek, mint a Lactococcus törzsek és az E. hirae. A Lactobacillus törzsek mutatták a legmagasabb túlélési arányt a modell emésztőszervrendszerben, a Lactococcus törzsek viszont néhány kivételt leszámítva hasonlóan teljesítettek mindkét rendszerben. Érdekes módon annak ellenére, hogy a Lactococcus törzsek és az E. hirae törzs nem élét túl jelentős számban az emésztőnedvek behatása után, számuk az ezt követő nyombél fázisban megnőtt.

 

Dr. Skeie szerint az azt jelenti, hogy a lactococcusok és enterococcusok vissza tudják nyerni életképességüket, ha a vékonybélnél kedvezőbb körülmények közé kerülnek. Ez azért érdekes, mert a probiotikus baktériumok éppen a bélben fejtik ki jótékony egészségügyi hatásaikat.
Az erjesztett tejtermékek védőhatásával kapcsolatban az eredmények változatosnak mutatkoztak, de az erjesztett tejtermékek leginkább az Ar-1, Bf-2 Lactococcus törzsek életképességét javították. Az eredmények tehát ismét megerősítették, hogy az erjesztett tejtermékekhez hasonló élelmiszerek védőhatást nyújthatnak bizonyos probiotikus baktériumok számára.

 

Forrás: Nőinetcafe.hu