Felnőtteknek maximum napi 5 g só bevitele ajánlott, gyermekeknek ennél kevesebb.

Hogyan csökkenthető a sóbevitel?

2013-11-27

Miért kell a sófogyasztást csökkenteni?

 

Mert többszörösét fogyasztjuk, mint az egészségesen megengedhető mérték. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2013 elején megerősítette korábbi állásfoglalását, melyben felnőtteknek maximum napi 5 g só bevitelét ajánlja, gyermekeknek ennél is kevesebbet. Magyarországon ma egy felnőtt átlagosan 12-17 g sót fogyaszt naponta.

 


A túlzott sófogyasztás magas vérnyomást, korai érelmeszesedést okoz, egy sor további szívbetegség kockázatát emeli meg.

 

Veszélyes a sóbevitel gyors csökkentése?

 

Egyáltalán nem veszélyes, azonban a hirtelen csökkentés esetén az ételeket egy darabig ízetlennek érezzük. Általában néhány hét alatt az ízlelőbimbók adaptálódnak az új helyzethez és az ízeket újra teljesnek érezzük. Az átmeneti időszakot észrevehetetlenné tehetjük, ha a sófogyasztást fokozatosan, 2-3 hónap alatt alatt csökkentjük.

 

Hogyan kezdjük el a sófogyasztás csökkentését?

 

  1. Először is száműzzük az asztali sótartót. Ne sózzuk meg külön az elénk kerülő levest, készételt, bízzunk a szakácsban.
  2. Második lépésként váltsunk át csökkentett nátrium tartalmú sóra. Több ilyen készítmény kapható az üzletekben, melyekben a nátrium-klorid aránya csökkentett, amit részben kálium-kloriddal helyettesítenek. A kálium-klorid tisztán használva kissé kesernyés ízű, de megfelelő arányban a normál sóval keverve a különbség szinte észrevehetetlen.
  3. Kerüljük a koncentrált, magas sótartalmú ételeket, pl. chips, szójaszósz, ízfokozók, mint Na-glutamát.
  4. Használjunk bátran friss és szárított fűszernövényeket, mint majoranna, oregano, bazsalikom, rozmaring, tárkony.
  5. Fogyasszon minél több friss gyümölcsöt és zöldséget. Ugyanezeket köretként párolva vagy grillezve sómentesen vagy kevesebb sóval készítse.

 

Elegendő, ha tengeri sóra váltok?

 

Egyáltalán nem. A tengeri só 100 százalékban nátrium kloridot tartalmaz. Ugyanolyan veszélyes a túlzott bevitel, mint a hagyományos kősóé.

 

Azt mondják, a só életfontosságú anyag...

 

Így van. Azonban az ajánlott mennyiség többszörösét fogyasztjuk el. A WHO ajánlásában szereplő 5g mennyiség alá is biztonsággal lehetne bőven menni. Ne felejtsük el, hogy a só használata az emberi civilizáció terméke. Az állatok egyáltalán nem élnek sóval, mégsem hiányzik nekik. Hasonlóan a természeti népek többsége sem ismeri a sót. A normál, vegyes étrendel bőségesen fedezzük a sószükségletünket.

 

Természetesen vannak bizonyos súlyos betegségi állapotok, melyben ügyelni kell a minimális sóbevitelre. Ezek azonban ritkán fordulnak elő és az illető betegségben a kezelőorvos felhívja a beteg figyelmét a megfelelő táplálkozásra. A mindennapi embert nem ez veszélyezteti, hanem a túlzott sófogyasztás.

 

Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány