A mértékletes cukorfogyasztás is enyhítheti a stresszt az emberekben.

Nem véletlenül kívánja az édeset, ha stresszes

2015-04-21

Kutatók szerint a cukor fogyasztása elnyomja a szervezetben stressz hatására felszabaduló kortizol kiválasztását. Amerikai kutatók az édesített italok hatásait vizsgálták tizenkilenc 18 és 40 év közötti nő szervezetében.


A csoport egyik fele cukros italt fogyasztott reggelire, ebédre és vacsorára tizenkét napon keresztül, míg a másik fele mesterséges édesítőszerrel (aszpartámmal) ízesített folyadékot ivott. Az alanyokat utasították, hogy a kutatás ideje alatt ne igyanak más cukortartalmú italokat, gyümölcslevet se.

 

A vizsgálat előtt és után a résztvevő nőknek nehéz matematikai tesztet kellett megoldaniuk, eközben a kutatók MRI-vel mérték az agyukban mutatkozó stresszhatást. Nyálmintát is vettek tőlük, amiből szintén kimutatható a mellékvese által termelt kortizol. Azoknál a nőknél, akik cukros italokat ittak kevesebb kortizol volt kimutatható, mint a mesterséges édesítőszeres folyadékot fogyasztóknál.

 

Dr. Kevin Laugero, a University of California egyik kutatója így nyilatkozott: "Ez az első bizonyíték arra, hogy a mértékletes cukorfogyasztás is enyhítheti a stresszt az emberekben." A kutatások azt mutatják, a cukros italok segíthetnek a feszültség oldásában, azonban a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy túl sok ital „függőséghez” vezet - és talán ez magyarázat arra a vágyra, amelyet stressz miatti vigaszevésként említünk.

 

Dr. Laugero felhívja a figyelmet arra, hogy a krónikus stressz ösztönözheti az embereket a túlzott cukorfogyasztásra, ám ez hosszútávon nem megoldás. "A lelki vagy érzelmi stressz miatti cukorbevitel káros hatásai megmutatkozhatnak, beleértve az elhízást is” – mondta a kutató, aki megállapításait a Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism folyóiratban tette közzé. Az Egyesült Államokban a felnőtt lakosság több mint egyharmada és a gyermekek egyhatoda elhízott, részben a cukrozott üdítőitalok és a gyümölcslevek fogyasztása miatt is. A lakosság mintegy fele cukros italokat iszik mindennap. Dr. Laugero ezzel kapcsolatban hozzátette, hogy a különböző táplálkozási szokásokkal is magyarázható az emberek stressz reakciója.

 

Forrás: egeszsegtukor.hu