Még ha nem is használod rendszeresen a sószórót, akkor is fogyaszthatsz a szükségesnél több sót. Kevesen tudják, hogy az ételeink ízesítésére használt közvetlenül kiszórt sómennyiség a napi sóbevitelünknek csak az 5-10%-át teszi ki. Jóval nagyobb mennyiséget veszünk magunkhoz a megvásárolt élelmiszerekből, készételekből.
Sóbevitel csökkentése
Egyre többen keresik a teljes kiőrlésű lisztből készült termékeket, de vannak más lisztek is, melyek élettani szempontból előnyösebbek a fehérlisztnél. Lássuk a legjobbakat.
Az elmúlt években egyre inkább odafigyelnek az emberek arra, hogy ne a korábban megszokott fehérlisztet egyék.
Lisztek és előnyeikTudományosan bizonyított, hogy a túlsúlyosság többek között daganatos megbetegedések kialakulásához is hozzájárulhat.
Egy aktuális kutatás az elhízás és a májrák kialakulása közötti összefüggést vizsgálta, s ok-okozati kapcsolatot állapított meg.
Túlsúly és májkárosodás
Egy online vizsgálat szerint a 18-60 éves magyar anyák csak részben tudatosak a táplálkozás terén. Sokat tudnak a zöldség és gyümölcs fontosságáról, és bár az 1000 megkérdezett majd mindegyike hallott már az esszenciális zsírsavakról, csak 27 százalék tudta, hogy valójában mik is azok. A felmérésből az derül ki, hogy az anyák bizonytalanok, mert sok az ellentétes információ az egészséges táplálkozással kapcsolatban. Hiteles forrásnak az orvosokat és dietetikusokat tartják.
Az anyák táplálkozási ismereteiA gyümölcsökben, zöldségekben gazdag étrend a csontokat is megóvhatja, így az egészséges táplálkozás nem csupán a testsúly, hanem az időskori csonttörések megelőzése szempontjából is üdvös - hangsúlyozzák kanadai tudósok, akik kutatásaikról az American Journal of Clinical Nutrition című táplálkozástudományi szaklap online kiadásában számoltak be.
Csontritkulás ellen
A gyorséttermek erőfeszítései arra irányulnak, hogy a gyerekeket már kétéves koruktól megnyerjék reklámjaikkal, honlapjaikkal egészségtelen ételeik fogyasztóiként – állapították meg amerikai kutatók.
A Yale Egyetem munkatársai szerint az ipar önszabályozása nem működött, ezért sürgetik a kormányzati hivatalokat, hogy nyilvánítsák a gyerekeket védett csoportnak, és állítsák meg azokat a marketing-erőfeszítéseket, amelyek a gyerekkori elhízás terjedéséhez vezetnek az Egyesült Államokban.
Gyorséttermek a "fiatalokért"Egyes élelmiszerek a jóllakottság érzésén kívül más hatással is lehetnek szervezetünkre: gátolhatják, vagy akár fel is erősíthetik bizonyos gyógyszerek hatását. Ezekről a nem kívánt következményekről azonban sem az élelmiszerek csomagolásán, sem a gyógyszerek útmutatóiban nem emlékeznek meg…
Élelmiszerek és gyógyszerek kölcsönhatása
Több napot hiányoznak a munkahelyükről kisebb-nagyobb betegségek miatt a túlsúlyos dolgozók, mint azok, akiknek normális a testsúlya - derült ki egy új kutatásból.
Túlsúly és betegszabadság
Az egészséges táplálkozás titka régóta foglalkoztatja a kutatókat. Nem új a megállapítás, miszerint a megfelelő táplálkozás a "test bölcsessége." Ami azt jelenti, hogy öröklött hajlamként a csecsemő is képes kiválasztani a neki legmegfelelőbb étrendet.
Mára viszont mintha inkább a zűrzavar uralkodna a táplálkozás világában. A modern ember nem azért eszik, mert éhes, sokkal inkább külső ingerek hatására, melyekben a marketing és média fontos szerepet játszik.
A szoptató anyák körében kisebb a hasi elhízás aránya. Ez nem csupán esztétikai kérdés, hiszen a hasi zsírpárnák mennyisége fontos tényezőnek számít a későbbi 2-es típusú cukorbetegség szempontjából is. Az iparilag fejlett országokban folyamatosan emelkedik a 2-es típusú cukorbetegek száma a középkorú nők csoportjában. A szakértők feltételezik, hogy részben a szoptatási kedv lanyhulása is hozzájárulhat a betegség kialakulásához.
Szoptatással a diabétesz ellen